2020. november 12. Első nap

A Kisebbségi Jogvédő Intézet tevékenységének egyik alappillére a kisebbségvédelem tudományos hátterének erősítése, melynek keretei között 2013 óta szervezi e jogterület aktuális kérdéseivel, valamint partnerei tevékenységével foglalkozó konferenciáit. Idén is sor került e hagyomány folytatására, de ezúttal – a koronavírus-járványra való tekintettel – online formában. Az elmúlt évekhez hasonlóan az előadások felvételre kerültek, melyek anyagát – az előadók hozzájárulásával – utólag vissza lehet nézni honlapunkon. Idén további újdonság volt, hogy a nemzetközi tér felé való nyitásként a konferencia első napja angolul, valamint a harmadik nap részben angolul zajlott. A második nap, a hagyományokhoz híven, továbbra is a KJI partnereinek volt fenntartva, ahol magyar nyelven ismertették peres és egyéb ügyeiket. Az első nap moderátora Dabis Attila, az intézet nemzetközi koordinátora volt, a második napot Csóti György, a KJI igazgatója, míg a harmadik napot Benda Vivien, az intézet jogász munkatársa vezette.

A konferenciát Bándi Gyula, a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Beszédében bemutatta a KJI tevékenységét, melynek keretében többek között hivatkozott a tavaly alapított Kisebbségvédelem című folyóiratra is. Hangsúlyozta továbbá, hogy jövőre lesz tíz éve annak, hogy megszületett az Intézet alapításának a gondolata. Emlékeztetett arra, hogy az Intézetre nagy szükség van a külhoni magyarok jogvédelmének biztosítása során.

Ezt követően a kisebbségek ellen irányuló gyűlöletbeszéd kérdését vizsgáló előadóké volt a főszerep, akik nemzetközi, valamint specifikus nemzeti és uniós szempontból vizsgálták ezt a kérdést a nemzeti kisebbségek vonatkozásában.

Cibó Andrea, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat munkatársa az erdélyi magyarokat érintő, gyűlöletbeszédből fakadó kihívásokat mutatta be. Ennek keretében hangsúlyozta, hogy az elmúlt években ez a jelenség gyakran megfigyelhető volt (pl.: online média, televízió). Különösen az ún. Iohannis-affér emelkedik ki, melynek során az elnök azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy az RMDSZ-szel közösen Erdélyt a magyaroknak játszák át. Mindezt arra hivatkozva állította, hogy a szenátus hallgatólagos beleegyezése miatt olyan jogszabály lépett volna életbe, amely Székelyföld autonómiájához vezetett volna. Az elnök kijelentése miatt több feljelentés is született. Az ODT 5000  lejre büntette meg az elnököt. Más jogi eljárások is indultak, azonban az ügyészség lezárta az ügyet, noha az elnök szavai bőven túllépték a szólásszabadság határait.

A fentieken túlmenően, sporteseményeken is megfigyelhető a magyarok elleni gyűlöletbeszéd. Például 2019-ben egy Norvégia elleni mérkőzésen a román szurkolók Oslóban gyalázták a magyarokat. Mindezt annak ellenére, hogy a meccsnek nem volt magyar vonatkozása. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat csak 2019-ben 5 alkalommal a FIFA-hoz, 9 alkalommal az UEFA-hoz intézett panaszt. A gyűlöletbeszéd kiemelt célpontja a román futballban a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK.

Sajnos más területeken is jelen van ez a probléma, amit az Úz-völgyi események is jól mutatnak, hol többszáz román focihuligán betört a temetőbe, amikor a magyarok ott imádkoztak, és erőszakosan elfoglalták. Ennek ellenére az ügyészség minden további nélkül lezárta az esetet, mivel szerintük ez nem tekinthető az egész közösséget érintő gyűlöletbeszédnek.

Szintén ehhez a témakörhöz tartozik az az eset is, amikor idén tavasszal elfogadták a Trianon-törvényt. Habár Iohannis formai okokból elküldte az alkotmánybírósághoz, az nem talált kivetnivalót rajta, így a parlament újra elfogadta: az elnöknek tehát ki kell hirdetnie a kérdéses jogszabályt.

Előadása végén elmondta, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat számos nemzetközi rendezvényen vesz részt (pl: ENSZ Kisebbségi Fórum), valamint rendszeresen tájékoztatja a nemzetközi közvéleményt a jogsértésekről, többek között hírlevelek formájában.

Jakab Zalán Tamás, a Bálványos Intézet kutatója a romániai tankönyvekben megjelenő magyarságképet mutatta be előadásában. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a tankönyvek fontos szerepet töltenek be a közösségi identitás formálásában. Sok esetben azonban csak a domináns csoport nézőpontját közvetítik. Kutatásuk során 75 romániai tankönyvet vizsgáltak meg kvalitatív és kvantitatív szempontból, hogyan ábrázolják a kisebbségi közösségeket, azok hőseit. Kiemelte, hogy a történelemkönyvek foglalkoznak a leginkább a magyar kisebbséggel. Míg az irodalomkönyvek nagyrészt semlegesek, addig a történelemkönyvek sok esetben negatív színben tüntetik fel a közösséget. Az egyik leggyakoribb vád a magyarokkal szemben a „történelmi elnyomás”, ez jelenik meg leggyakrabban a történelemkönyvekben. Továbbá a magyarokat sokszor kolonistaként mutatják be, szemben a szászokkal, akik sokkal pozitívabb színben vannak feltüntetve, például úgy, mint civilizációépítők. Ráadásul Erdélyt a romániai tankönyvek úgy kezelik, mint a három román történelmi tartomány egyikét. Szintén fontos megemlíteni, hogy a kommunista időszak magyarokkal kapcsolatos negatív vonatkozásainak bemutatását ugyancsak mellőzik a tankönyvek. Mindezeken túlmenően az is problémát jelent, hogy elhallgatják a magyar történelmet, többek között azt, hogy Kolozsvár magyar város volt. Érdekesség viszont, hogy a tankönyvekben háromnegyedrészt a magyarokra, mint nemzetre hivatkoznak. Az általános iskolai és középiskolai tankönyvek inkább a világ többi népére fókuszálnak, mintsem a belső kisebbségekre. Utóbbiak elsősorban az egyetemi/főiskolai tankönyvekben jelennek meg. Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a romániai tankönyvek nem semlegesek, erősítik a negatív sztereotípiákat a monoetnikus koncepciójukkal. Éppen ezért nem felelnek meg a nemzetközi követelménynek, mint például egyes ENSZ ajánlásoknak.

Izsák Rita, az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának tagja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos ENSZ standardokat mutatta be az előadásában. Elsőként kiemelte, hogy nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd között. Azonban az utóbbi nemcsak a kisebbségeket érinti, hanem az egész társadalmat. A vonatkozó nemzetközi szabályozás kapcsán elsősorban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. és 20. cikkét, valamint a Népirtásról szóló egyezményt emelte ki. Ezt követően gyakorlati példákon keresztül mutatta be a gyűlöletbeszéd megítélésének nehézségeit. E tekintetben hangsúlyozta, hogy a nyilvánosan népírtásra irányuló kijelentéseket, posztolásokat egyértelműen be kell tiltani. A viccek esetében már sokkal nehezebb a helyzet: ha nincs közvetlen veszély, akkor a törvény szerint nem büntethetők. Amennyiben pedig konkrét adatokra is hivatkoznak, akkor még nehezebb a helyzet. Ilyenkor az ún. Rabat küszöb teszt alapján kell megítélni a cselekményt, mely az alábbi elemekből áll:

 

  • kontextus,
  • a beszélő hivatalos személy vagy sem; ha utóbbi eset áll fenn, akkor hivatalos minőségében vagy magánszemélyként szólalt-e meg,
  • szándék,
  • tartalom,
  • forma pl.: mekkora volt a hallgatóság, hozzáférhetőség,
  • jogsérelem bekövetkezésének valószínűsége, a kockázat mértéke.

A fentiek közül a legfontosabb a szándék, ezt kell elsődlegesen vizsgálni. A gondolat szabadságának nincs korlátja, míg a szólásszabadságnak van.

A Facebook kapcsán megjegyezte, hogy egy univerzális standarddal nem lehet szabályozni a kérdést, mivel rengeteg kultúra van a világon. Ennek ellenére csak az elmúlt 2-3 évben kezdtek el foglalkozni a kérdés  kezelésével. A felállításra kerülő Facebook Felügyelő Bizottságtól szerinte nem szabad túl sokat várni, mivel óriási kihívás a Facebook bejegyzések kezelése.

Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselő a kárpátaljai magyarokat ért gyűlöletbeszédről, valamint az azokra adott uniós intézményi válaszokról beszélt előadásában. Megjegyezte, hogy számára komoly dilemmát jelentett, hogy hol húzódik a gyűlöletbeszéd határa. E tekintetben utalt az Emberi Jogok Európai Egyezményének  (EJEE)10. és 14. cikkeire. Hangsúlyozta, hogy az ukrán alkotmány 24. cikke fellép a gyűlöletbeszéddel szemben. Ennek ellenére az első konkrét jogszabályt csak 2012-ben fogadták el. Természetesen az ukrán büntető törvénykönyv több szakasza is foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. A magyarellenes cselekedetek kapcsán kiemelte a KMKSZ irodát ért támadásokat. Szerinte fontos, hogy a magyar közösséget ért jogsérelmeket összegyűjtsék és eljuttassák külföld felé. E tekintetben megemlítette a Lehoczky Tivadar Intézet munkáját, amely a 2014-2018-as időszakot foglalja össze. A magyarellenes cselekedetek mögött elsősorban az áll, hogy 2017-ben elfogadták az új ukrán oktatási törvényt, amely súlyos korlátozásokat tartalmaz a kisebbségekre nézve. Éppen ezért komoly nemzetközi felháborodás kísérte. A kárpátaljai magyarság kezdettől fogva élesen kritizálja a jogszabályt, mely törekvésében Magyarország is támogatja. Ennek következtében a közösség bűnbakká vált: folyamatosak a negatív médiamegjelenések (pl.: szeparatisták). 2018-ban például egy olyan kezdeményezés jelent meg az ukrán parlament honlapján, hogy deportálják a magyarokat. De szintén idesorolható Irina Farion vagy az Ukrajna ellenségeit listázó Mirotvorec portál. Ez utóbbi adatbázisában Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter is szerepel. A kritikák ellenére ezt a mai napig nem zárták be. A magyarellenesség különösen Porosenko elnöksége idején volt nagyon látványos. Mindezek fényében igyekszik kihasználni képviselői minőségét, hogy felhívja a jogsértésekre az uniós intézmények figyelmét pl.: négyszer írt Federica Mogherini, korábbi kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek. Ezekre azonban csalódást keltő válaszokat kapott. Ugyanakkor nem véletlen, hogy Ukrajna nem hajtja végre a nemzetközi ajánlásokat. Ezt pedig sajnos elnézik nekik, mivel általánosan nagy Ukrajna támogatottsága az EU-ban. Éppen ezért nagyon nehéz kritikát megfogalmazni az ukrajnai kisebbségellenes jogalkotással kapcsolatban. Amennyiben a Minority SafePack kezdeményezés sikeres lesz, az jó eséllyel felhasználható lesz. Végezetül Zelenszkij kapcsán megjegyezte, hogy míg megválasztása előtt azt hangsúlyozta, hogy kisebbségbarát lesz, azonban az elmúlt másfél év során nem történt semmi, sőt szeptembertől a maradék orosz iskolát is ukránosították. Továbbá a 2019-es nyelvtörvény januártól hatályba fog lépni, ami teljes ukránosítást eredményez. Ez utóbbi tekintetében a Velencei Bizottság hiába kérte, hogy a kisebbségi törvény elfogadásáig azt ne léptessék hatályba.

Ezt követően a Trianon 100 c. készülő kiadványunk három szerzője tartott előadást.

Komáromi László, a PPKE-JÁK Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense az I. világháború után lezajlott népszavazásokat mutatta be. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a wilsoni önrendelkezési jog többféleképpen is értelmezhető volt. Ráadásul a népszavazás intézményének nem igazán volt történelmi előzménye. A békeszerződések éppen ezért nem is töltötték be ezt a szerepet. Mindössze csak öt esetben valósult meg népszavazás pl.: Sopron és környéke, Dél-Karintia, dán-német határ. Ezeket az eseteket részletesen bemutatta. Több ilyen jellegű kezdeményezést azonban visszautasítottak: Elzász-Lotharingia, Osztrák Császárság német lakta területei.

A soproni népszavazás bemutatása előtt részletesen ismertette a dualizmuskori magyar nemzetpolitikát, illetve az I. világháborút és az azt követő évek eseményeit. Megemlítette, hogy a Károlyi-kormány a wilsonizmus szellemében kívánta Magyarországot átszervezni („Keleti Svájc”). Ezek a törekvések a hadi események miatt megbuktak (Tanácsköztársaság, román-csehszlovák-szerb benyomulás). A békekonferencián Apponyi Albert népszavazást szorgalmazott az elszakítandó területeken, és történelmi-gazdasági érveket hozott fel az ország területi integritása érdekében. Ezeket az érveket azonban a békekonferencia nem vette figyelembe: a határok nem követték az etnikai vonalakat. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy – hasonlóan Ausztriához – célszerű lett volna nem a területi integritáshoz ragaszkodni, hanem a kezdetektől fogva a népszavazásra kellett volna a hangsúlyt helyezni. Magyarország esetében végül egyetlen helyen, Sopron környékén került sor népszavazásra 1921-ben. Ez sikerrel zárult, noha a terület enyhén német többségű volt.

Szeghő Patrik, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) kutatója előadásában az első világháborús jugoszláv törekvésekről beszélt. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy 1867 után a Habsburg Birodalom Osztrák-Magyar Monarchiává alakult át. Emellett Magyarország és Horvátország is megkötötte a kiegyezést, amely autonómiát biztosított utóbbinak. Horvátország politikai helyzetére meghatározó volt a Khuen-Héderváry korszak, amely a dualista rendszert kívánta megszilárdítani. Ebben a magyarpárti horvát erőkre és a helyi szerbekre támaszkodott. Utóbbiak megnyerése érdekében egy új választójogi törvényt is elfogadtak. Emellett a szerbek az állami apparátusban felülreprezentáltak voltak és 1887-ben a szerb nyelv hivatalos státuszt kapott. Ennek következtében a horvátok viszont szembefordultak Héderváryval. A horvát törekvések a korszakban az alábbiak voltak:

 

  • Katonai Határőrvidék Horvátországhoz való csatolása (1881-ben megvalósult),
  • Dalmácia, Fiume (nem valósult meg),
  • Háromegy Királyság (nem valósult meg),

Az Osztrák-Magyar Monarchia átalakítására éppen ezért számos törekvés volt. Ezek közül csak az egyik a jugoszlavizmus, amelynek célkitűzése az összes délszláv nép által lakott területek egyesítése volt. Az 1905-1906-os választások után a Horvát-Szerb Koalíció került hatalomra, amely magyarbarát politikát kívánt folytatni, azonban az akkori magyar kormány politikái megbuktatták. Emiatt előtérbe került az elszakadás gondolata. Ennek ellenére a horvát körökben több irányzat is uralkodó volt pl.: jugoszlavizmus, Osztrák-Magyar Monarchia átalakítása.

Az első világháború alatt a szerb kormány arra törekedett, hogy minden szerbet egy államban egyesítsen és megakadályozza a független Horvátország létrejöttét.

Az antant erők számára a Habsburg Birodalom nem volt a fő ellenség. A cél először ezért az volt, hogy szakadjon el Németországtól, alakítsák át. Azonban ezt az ötletet elhagyták a Breszt-Litovszki béke után. Mindezek ellenére a jugoszláv törekvéseket csak 1919-ben fogadták el.

Amennyiben a jugoszláv egység megteremtését értékeljük, akkor megállapíthatjuk, hogy erősen kétséges az eredmény (centralizált állam szerb vezetéssel, horvát törekvések elnyomása). Az országot súlyos ellentétek feszítették szét, amit tovább súlyosbított az a tény, hogy számos szomszédjának volt területi követélese az új állammal szemben.

Xabier Ezeizabarrena, a baszkföldi Deusto Egyetem Közigazgatási és Környezetvédelmi Jogi Tanszékének a professzora az önrendelkezési jog uniós vonatkozásairól tartott előadást. E tekintetben hangsúlyozta, hogy számos ország a gyarmatok függetlenedéséhez köti ezt a jogot. Más országok elismerik  pl.: Egyesült Királyság – skót népszavazás. Rámutatott arra, hogy az EU komoly kihívást jelent a hagyományos állami szuverenitásra. Szerinte szükség lenne arra, hogy a nemzeti kisebbségek is képviselve legyenek az uniós intézményekben. Hangsúlyozta továbbá, hogy az önrendelkezési jog emberi jog, amit a Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és az Európai Unió Bírósága is elismer. A spanyol kormány viszont éppen ezt a jogot sérti meg Katalónia vonatkozásában.

Fiala-Butora János, az MTA TK JTI tudományos munkatársa a szlovák kettős állampolgársági törvény uniós és nemzetközi vonatkozásait mutatta be. Ennek kapcsán először a magyar és a szlovák szabályozásról beszélt. Utóbbi – a magyar jogszabályra válaszul – tiltja a kettős állampolgárságot. Több próbálkozás volt a törvény módosítására, de ezek elbuktak. 2019 végéig több mint 3000-en vesztették el a szlovák állampolgárságukat, ezek közül mindössze 119 volt magyar. Amennyiben a jogi kereteket nézzük, akkor fontos kiemelni, hogy a törvény alkotmányellenes. Ennek ellenére a szlovák alkotmánybíróság 2014 szeptemberében ezt nem állapította meg, mivel a testület határozatképtelennek bizonyult a létszámhiány miatt. Nemzetközi jogi tekintetben a nemzetközi és emberi jogi szerződések jöhetnek szóba. Vajon a kettős állampolgárság emberi jog? Sajnos jogi kötőerővel nem sok dokumentum rendelkezik. Viszont ott van az EJEB, amely egyéni panaszokat fogad be. Ennek kapcsán az alábbiakra lehet hivatkozni:

 

  • magánélethez való jog (EJEE 8. cikk),
  • tisztességes eljáráshoz való jog (EJEE 6. cikk).

Utóbbi egyértelműen alkalmazhatónak tűnik a szlovák jogszabályra, mivel a megfosztások önkényesek, nincsen megfelelő jogorvoslati eljárás. Emellett a magánélethez való jog is szóba jöhet pl.: egészségügyi ellátás, nyugdíj, munkanélküli segély (mivel az állampolgárság elvesztése után a jogosultság megszűnik!). Ha ezen cikkelyek megsértését meg is állapítják, az nem feltétlenül jelenti az állampolgársági törvény visszaállítását: az állam másképp is eleget tehet az ítéleteknek. Ugyanakkor viszont politikai következmények lehetnek.

Ezt követően egy konkrét ügyet (Fehér-Dolník) mutatott be, melynek kapcsán elmondta, hogy Strasbourg nem állapította meg a jogsértést., A panasz sajnos nem volt megfelelően előkészítve. Fehér István újra próbálkozott, ezúttal a tisztességes eljárásra hivatkozva, de ezt is elutasították.

A fentiek mellett a kettős állampolgárság tekintetében az uniós jog is szerepet játszik, ahogy azt a Tjebbes-ügy is mutatja. Megítélése szerint viszont erre a szlovák jogszabály kapcsán nem lehet hivatkozni, mivel Szlovákia és Magyarország is uniós tagállam.

Végezetül meg kell említenünk a magyar-csehszlovák kettős állampolgárság elkerüléséről szóló egyezményt is. Vajon hatályban van-e még?

Jelenleg a szlovák kormány módosítani kívánja a jogszabályt, de azt továbbra is lakóhelyhez kötné. Eza magyarokon szintén nem segítene.

 

Kapcsolat

Kérjük küldjön nekünk egy emailt és a lehető leggyorsabban felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Not readable? Change text. captcha txt