jo-fejlec

A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) idén ünnepli fennállásának, működésének tíz éves évfordulóját. Ebből az alkalomból zártkörű munkavacsorát rendeztek Budapesten, melyre a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány (KJA) kuratóriumi tagjain és az Intézet munkatársain kívül csak külhoni magyar pártvezetők, politikusok, a KJI civil jogvédő és ügyvéd partnerei vettek részt. A négy nagy elszakított régióból előadások hangzottak el helyi jogvédelmi eredményekről és az ott élő magyarság általános helyzetéről. Az eseményt az erdőbényei Béres Szőlőbirtok és Pincészet szponzorálta kitűnő tokaji pezsgővel és borokkal.

A teljesség igénye nélkül, a jubileumi vacsorát megtisztelte Nyilas Mihály, a szerb kormány igazságügyi államtitkára, a Vajdasági Magyar Jogászegylet elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Közösség Pártja és a Szövetség elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Bárdos Gyula, a CSEMADOK elnöke, Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára, Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség  tiszteletbeli elnöke és Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke. Jelen volt 14 ügyvéd partnerünk, hét civil jogvédő és a KJI védencei közül hat külhoni honfitársunk.

A jubileumi nap eseménye volt egy történelmi-kulturális séta a budai várban, melynek során külhoni partnereink megcsodálták a Szent István termet, megnézték a Nemzeti Hauszmann Programot, és a Fortuna utcai Magyar Vendéglőben egy könnyű ebéd közben ápolták a régi barátságokat és teremtettek új kapcsolatokat.

érkeznek a vendégek...

JUBILEUMI TALÁLKOZÓ

Béres Klára, Béres József és Habinyák István

Nagy Dávid, Boldizsár Anna és Nagy Tibor

Bárdos Gyula, Falath Zsuzsanna, Bauer Edit, Turján Melinda és Bedő Árpád

Beke Csilla, Benda Vivien (háttal), Antal Eszter,
Gyeney Laura és Korom Ágoston (félig takarva)

balról jobbra az asztal körül: Izsák Balázs, Nyilas Mihály, Csóti György, Brenzovics László,
Bauer Edit, Bárdos Gyula és Bándi Gyula (háttal)

Beke István

Béres József

a KJI igazgatójának pohárköszöntője...

Nyilas Mihály, Csóti György, Brenzovics László és Forró Krisztián (háttal)

szemben Forró Krisztián

Bándi Gyula, Izsák Balázs és Forró Krisztián

Falath Zsuzsanna és Turján Melinda

Bándi Gyula kuratóriumi elnök (jobbra) és Csóti György intézeti igazgató
készülnek elfújni az ünnepi torta gyertyáit

Bándi Gyula kuratóriumi elnök (jobbra) és Csóti György intézeti igazgató
készülnek elfújni az ünnepi torta gyertyáit

Nagy Dávid, Falath Zsuzsanna és Csóti György

Történelmi-kulturális séta

a Dísz téren 48-as hősök emlékműve mögött...

illatozó hársfák árnyékában gyülekezettek a jubileumi ünnep résztvevői ...

a Budavári Palota újjá született Szent István terme felé...

a Szent Korona

a tárlatvezető elmesélte Szent István ereklye történetét...

külön terem mutatja meg, István király Imre hercegnek írt intelmeit...

megdöbbentő élmény belépni ebbe a valódi ékszerdobozba...

Hauszmann Alajos a legkiválóbb magyar mesterekkel dolgozott...

... mint Zsolnay Vilmos, Thék Endre, Strobl Alajos és Jungfer Gyula

... íme Szent István királyunk...

néhány selyemgobelin, paszomány ill. falikárpit Lyonban készült..

Jubileumi csoportkép, a magyar kisebbség jogvédői...

útközben...

terített asztalnál...

kepernyofoto-2022-06-21-11.39.56

A Kisebbségi Jogvédő Intézet első évtizede (2012-2022)

Beke István és Szőcs Zoltán kitüntetése

2021.szeptember 25-én a Pesti Vármegyeháza dísztermében került sor a Bethlen Gábor Alapítvány díjkiosztó ünnepségére. Beke István és Szőcs Zoltán, Székelyföld és a Kárpát-medence magyarságának végre szabadlábra került nemzeti hősei, Teleki Pál érdemérmet kaptak. Előtte való napon a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaival a további jogi lépéseket vitatták meg. Ártatlanságuk kimondásáért és kárpótlásért nemzetközi fórumokon küzdünk tovább.

A díjátadó testület

Magyary Rozália, a laudátor

Lezsák Sándor átadja a díjakat

Beke István köszönetet mond

Beke István köszönetet mond

A díjazottakkal...

A díjon Teleki Pál egyik mondása áll.
Nagyon találó a székely nemzeti hősöknek

A jogérvényesítésért küzdő ötös

Beke és Szőcs házaspár a KJI munkatársaival

További jogi lépések megbeszélése konspirációs helyen

További jogi lépések megbeszélése konspirációs helyen

A Beke házaspár

Gyönyörködés a budapesti panorámában a Kikelet utcából

Baráti vacsora az ártatlanul meghurcolt székely családokkal

Baráti vacsora az ártatlanul meghurcolt székely családokkal

Tisztelt kárpótlásból törvénytelenül kizárt Honfitársaink!

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának 2019 januárjában a szlovákiai kárpótlási és a romániai restitúciós folyamatok vonatkozásában benyújtott petíciónk tárgyalására múlt héten csütörtökön, 2021. szeptember 2-án került sor.

Az ülésen röviden ismertetésre került a petíció, valamint a Bizottság felé megfogalmazott kéréseink. A szlovákiai kárpótlási ügyek vonatkozásában Csóti György, a KJI igazgatója elmondta, hosszú évek óta foglalkozunk a 2003. évi, európai uniós jogot sértő, súlyosan diszkriminatív kárpótlási törvény károsultjainak ügyeivel, melyek vonatkozásában az Európai Bizottság írásban elismerte a súlyos jogsértést, mivel Szlovákia kizárta a kárpótlásból más tagállamok polgárait az ország uniós csatlakozását követően. Többek között geopolitikai okokra hivatkozva azonban nem indít kötelességszegési eljárást, mert szerinte e jogsértések nem befolyásolják jelentősen az egységes belső piacot, és az érintettek szlovák bíróságok előtt érvényesíthetik jogosultságaikat.

Meggyőződésünk, hogy az uniós jog alkalmazása nem vezethet geopolitikai konfliktusokhoz, éppen ellenkezőleg: az uniós jogot alkalmazni kell minden esetben, minden uniós polgár számára. Felmerült ezekben az ügyekben a jogvesztő határidő kérdése is, de az Európai Unió Bírósága eddigi gyakorlata alapján felülírja a jogvesztő határidőt, ha úgy látja, hogy az adott helyzetben az uniós polgárok nem tudják érvényesíteni jogikat. A Petíciós Bizottságot arra kértük, segítsen Szlovákiában az uniós jog alkalmazásának garantálásában, más uniós államok polgárai diszkriminálásának megszüntetésében. Mindezek érdekében kértük, hogy a koronavírus járvány lecsengése után indítsanak tényfeltáró utat Szlovákiába.

A petíció nem került lezárásra, annak létjogosultságát, nemcsak a Petíciós Bizottság elnöke, hanem annak néhány tagja, illetve a Európai Bizottság képviselője is elismerte. A Petíciós Bizottság a tagállami hatóságoktól további információt vár a tárgyalt ügyekben, az Európai Bizottság illetékes igazgatósága is tovább vizsgálódik, azok eredményeiről heteken belül tájékoztatják a Petíciós Bizottságot.

A Petíciós Bizottság ülése az alábbi linken megnézhető: (14:46-tól)

https://multimedia.europarl.europa.eu/…/committee-on…

A KJI mindent meg fog tenni az Európai Bizottság által is megállapított jogsérelmek orvoslása érdekében. Kérjük türelmüket az ügy további előmenetele során. A honlapunkon, illetve facebook oldalunkon minden további aktualitásról beszámolunk Önöknek.

Budapest, 2021. szeptember 8.

Szenzációs örömhír:

BEKE ISTVÁN ÉS SZŐCS ZOLTÁN SZABADOK!!!

Az embertelenül kegyetlen román titkosszolgálat végre szabad utat adott a román igazságszolgáltatásnak: a két politikai foglyot több mint négy év igazságtalan és törvénytelen börtönbüntetés után ideiglenes szabadlábra helyezte. Nyolc hónappal előbb szabadultak az ötéves büntetésből jó magaviseletük okán. Igazi fiatal nemzeti hősök tértek vissza a kisgyermekes családi fészekhez Kézdivásárhelyen. Noha kegyetlenül szenvedtek, nem akartak kegyelmet, igazságot akartak ügyükben. Köszönjük a kitartást kedves Isti és Zoli, tovább harcolunk a nemzetközi fórumokon igazságotokért és kárpótlásokért! Isten hozott Benneteket a szabad világban!

trianon-trkp-02

Gróf Apponyi Albert trianoni védőbeszédének utolsó mondata 1920-ban: “Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.”

grf-apponyi

Brüsszeli fókuszban a restitúciós jogsértések – Uniós jogi alapon közelíti meg a kérdést a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet

Az Európai Bizottság elismerte az uniós jog alkalmazhatóságát a visszaszolgáltatási közigazgatási döntések tekintetében, feltéve, hogy azok Románia csatlakozása után születtek – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Csóti György. A restitúciós jogsértéseket másfél éve összegző budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója szerint két nagy csoportja van a jogsértéseknek Erdélyben: az egyik a visszaállamosítások, a másik a restitúciós törvény szabotálása, a végrehajtás vég nélküli elodázása.

Alapvetően fontos, hogy az Európai Bizottság tárgybeli kérdésünkre írásban válaszolva kifejtette: a restitúciós döntések az uniós jog alkalmazási körébe tartoznak!

KRÓNIKA: Pataky István • 2019. augusztus 28. Fotó: Székelyhon

AZ ÖSSZES HÍR   itt  érhető el.

Felvidék
Felvidék

Kárpátalja
Kárpátalja

Erdély
Erdély

Vajdaság
Vajdaság

Drávaszög
Drávaszög

Muravidék
Muravidék

Kapcsolat

Kérjük küldjön nekünk egy emailt és a lehető leggyorsabban felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Not readable? Change text. captcha txt