Gombaszög vs. Hríboklinec - avagy milyen lehetőségeink maradtak a nyelvi jogvédelemben

A hagyományokhoz híven idén július 14-20. között került megrendezésre Krasznahorkaváralján a szlovákiai magyar fiatalok egyik legnagyobb nyári rendezvénye, a Gombaszögi Nyári Tábor. A szabadegyetemnek már több évtizedes történelmi előzménye van, ezzel a szervezői gárdával 2008 óta rendezik meg a programsorozatot.

201507153340Eleget téve a rendezők meghívásának, Intézetünk a szerdai napon 12 órától a Márai Sándor sátor programskáláját színesíthette. Nagy örömünkre szolgált, hogy már a második nap „délelőttjén” – ne feledjük el, hogy egy fesztiválról beszélünk – túl az első esti koncerteken, megteltek érdeklődő fiatalokkal, idősebbekkel a szabad ülőhelyek. Csóti György igazgató úr a nyelvi jogvédelemről, a benne rejlő lehetőségekről tartott előadást. (Gombaszög vs. Hríboklinec – avagy milyen lehetőségeink maradtak a nyelvi jogvédelemben – volt a panel címe).

201507153343Bemutatta Intézetünket, annak célját, a határon túli magyarság jogvédelmében való részvételünket, tevékenységünket, a határon túli felvidéki kapcsolatainkat, beszámolt az eddig eredményekről. Kiemelte beszédében többek között azt is, hogy amennyiben a költségvetési keretek ezt engedik, a jövőben az Intézet nagy hangsúlyt fog fektetni a felvidéki kapcsolatrendszer bővítésére. Előadásába a közönséget „bevonva” egy rövid történetet is szétosztott az érdeklődők között. Saját élményeit, törekvéseit beleszőve beszédébe a hallgatóság soraiból egy-egy felszólalásra, kérdésfeltevésre is sor került.

Krasznahorka várának tövében, egy ilyen festői környezetben, csakis kellemes tábori légkör jöhet létre, ahol a fiataltól az idősebb korosztályig mindenki találhat maga számára megfelelő programot, kikapcsolódást! Az események párhuzamosan különböző helyszíneken folytak így például a Szalmaszínházban, a Sárga Szamár sátorban vagy a Labirintus udvarban. A reggeli torna, teaházak, kávéházak, relaxációs, sportos programokon túl, a résztvevők megdolgoztathatták agytekervényeiket a szabaduló Ikaruson, a gyerekek kézműves foglalkozásokon készíthettek különböző emléktárgyakat a táborból, este remek koncerteken szórakozhattak a kitartóbbak, s nem utolsó sorban érdekes előadásokat hallgathattak a részvevők a határon túli magyarsággal kapcsolatosan, szinte minden területen.

201507153350Előkerült az autonómia kérdése, a jelen és a múlt kincsei, a közelmúlt magyarságot érintő eseményei, a zene, a tánc az irodalom, a történelem, a kultúra. Nem kisebb vendég látogatott el idén Gombaszögre, mint Karel Schwarzenberg herceg, egykori cseh külügyminiszter. A felsorolást sokáig lehetne folytatni. Aki teheti látogasson el legalább egy alkalommal Gombaszögre. (A táborról bővebb információk az alábbi címen találhatók: https://www.gombaszog.sk/) Egy nagyon tartalmas egy hetet tudhatnak maguk mögött a tábor résztvevői, szervezői. Reméljük a hallgatóságban Intézetünk bemutatkozása is nyomot hagyott, s hírünk talán szájhagyomány útján tovább terjed a Felvidéken! Ezúton is szeretnénk megköszönni Orosz Örsnek, a rendezvény főszervezőjének, egyben Intézetünk partnerének a meghívást! A következő évekre a tábor szervezéséhez és tevékenységéhez további sikert kívánunk!

Antal Eszter, Kisebbségi Jogvédő Intézet

Gombaszög